Így kezdődött egy örök szerelem...

25 éve történt. Megragadott egy látványvilág. Újra és újra látni akartam, majd egyre jobban vágytam rá, hogy bírtokoljam. De nem vihettem haza, mert ez a világ a mozivásznon létezett.

Egyszerűnek tűnt akkor az ötlet: hát fényképezzük le! Mentünk is a barátokkal lelkesen szüleink fényképezőgépeivel, s kattogtattunk szaporán a sötét moziteremben. Nem léteztek akkor még szuper automata gépek, fénymérőről nem is hallottunk. Fotóztunk, vittük előhívatni, vártunk rá 2-3 hetet, aztán jött a hidegzuhany...a negatívon semmi nem látszódott előhívatás után. Nagy volt a csalódottság. Nem volt mit tenni, segítséget kellett kérnem. Szerencsére a nővéremnek épp udvarolt egy hivatásos fotós. Elhívtam hát a moziba, segítsen pár képet készíteni. Érdeklődve lestem, ő hogy csinálja. Akkor kezdődött el ami a mai napig csodálattal tölt el: a fények titkának megismerése, keresése.

Tudtam már, mit szeretnék. Mivel mindig is jól rajzoltam, nem állt távol tőlem a vizualitás e műfaja. Össze is spóroltam egy Zenit-E fotómasinára, vettem mellé egy-két könyvet, s lelkesen kattogtattam. De a gép folyton zárhibás lett, nem győztem javíttatni, hát kellett egy másik. Az már Praktica volt, finomabb műszer, de az ismerősöm Chinon gépéhez képest az is tanknak tűnt. Tovább kellett lépnem! De a fotózás drága mulatság volt. Nem volt más, hát nyári munka, betonhordás, kőművesek mellett. Végre összejött az első igazi Japán gépre való. Igaz használtan, a Váci utcában 1987-ben 12.500 Ft-ért egy PENTAX Me-Super.

Álom volt, vele fotózni. Pontos volt a fénymérő, finom a mechanikája. A mai napig megtartottam, soha nem válok meg  tőle. Csodálatosak voltak azok az idők. Máshogy tanultuk akkor fotózni. Spórolni kellett a fimmel, mert drága volt, majd várni az előhívásra. Ha nem akartam sok selejtet gyártani, hát pontosan kellett exponálni. És nagy volt a sikerélmény, ha a laborból  szép  képek jöttek ki. A fekete fehér fotókat otthon laboráltam, ott kezdtem el az első „trükkfotókat” is kitalálni és megvalósítani. A sötét laborban jóval nehezebb volt több negatív kockából egyet összemontázsolni, mint ma a számítógépen. Aztán  megtanulhattam a színes laborálás fortélyait is. Drága hobbi volt, de nem sajnáltam rá a pénzt, mert sokkal több örömet szerzett, mint bármi más. 

Aztán a sorkatonaság után összehozott a sors egy babafotós  cég  fotósával. Egy közös utazás után próbamunkát kaptam tőle. Megfeleltem, felvettek! A hobbim a hivatásommá vált. 15 évig dolgoztunk együtt. De az már másik történet...